Képtelen Krónika
Képtelen Krónika
Grath, Mazur és Stöki
Hárman vagyunk, egy ember mindig felkészül valamilyen történelmi témával, a másik kettő fogalom nélkül kommenteli, közben jókat röhögünk.
KK Mini #14 – A chicagói taxisháború
Az autózás hajnala már adott pár jó mesét a Képtelen Krónikának, most itt egy újabb. Avagy mi történik, ha a taxizásban bevezeti valaki azt a forradalmat, hogy megneveli a sofőrjeit, aztán abban a városban próbál érvényesülni, ami többek közt a szesztilalomról és a szervezett bűnözéstől ismert? Sárga autók a kockás autók ellen, pisztolyok az öklök ellen, hadiállapotok az utcákon, és hát sajnos ez is egy olyan KK-adás, amiben nem jó lónak lenni. Mivel Stöki szállította a témát, a főhős már megint egy magyar születésű jómadár.
Aug 2
53 min
KK #69 – Teddy Bear és Billy Possum
Szerintetek Mazur képes arra, hogy elindul egy több mint száz éve halott amerikai elnöknél és eljut Bajnai Gordonig úgy, hogy annak már semmi, de tényleg semmi köze a témához? Mi az hogy! Sőt, olyan természetességgel tette ezt, hogy Stökinek nem is volt szíve kivágni. Mert a téma amúgy nem Bajnai libája volt, hanem Theodore Roosevelt medvéje, aminek az elnök megkegyelmezett, hogy aztán elrendelje a halálát. Ilyen véres volt az egyik leghíresebb gyerekjáték genezise – nem is csoda, hogy volt, aki úgy gondolta, tud ennél jobbat, akár oposszummal is. Ezt az adást különösen ajánljuk állatvédőknek, infektológusoknak és gasztronómiai különlegességek kedvelőinek.
Jul 25
1 hr 36 min
KK #68 – Szisz Ferenc
Kormányközeli adás következik, amennyiben hősünk, Szisz Ferenc régi magyar autóversenyző, aki nem is akármilyen diadallal büszkélkedhet. És néhány találmánnyal, meg úgy általában azzal, hogy ott volt, amikor a Formula–1 alapjai kezdtek kialakulni, sok-sok emberélet árán. És bár Szisz harcolt az első világháborúban, élete még az ötvenes évekre is tartogatott egy egészen hajmeresztő epizódot. Magyar téma lévén Stöki járt utána a sztorinak a tőle elvárható Szisz-tematikussággal.
Jul 14
1 hr 21 min
KK Mini #13 – Wojtek, a medvekatona
Mazur ezúttal nem nyúlüregbe, hanem medveodúba esett be, amennyiben a medvék odúban élnek (spoiler: nem ott élnek). Akárhogy is, előásott egy kedves sztorit a második világháborúból, legalábbis ahhoz képest kedves a sztori, hogy egy világégésben történt. Ismerkedjetek meg a hazájukból elhurcolt lengyelekből verbuvált sereg kabalamacijával, Wojtekkel. Nem fogyaszt sokat, csak egy kis sűrített tejet, esetleg sört, na jó, meg annyi kaját, amennyi a három számjegyű testtömegének fenntartásához kell. Néha kicsit megcsócsálja a tarkódat birkózás közben, de cserébe úgy pakolja a lőszeres ládákat, mint egy kisangyal. (Már amennyiben egy kisangyal lőszeres ládákat pakol.)
Jul 2
54 min
KK Nano #13 – Cicciolina békegalambja, a nőbolond indonéz elnök és a Szent Skolasztika napi balhé (18+)
Olyan sem volt még, hogy egy KK Nanóban három témából kettőben előkerül a pornó, de most ez is megtörtént! Grath a mai Indonézia első elnökéről mesélt, különös tekintettel annak nőügyeire, illetve arra, hogy a KGB és a CIA hogy állt a nimfomán politikushoz. Mazur egy több mint 600 éves zavargást dolgozott fel bortól borig, felvetve közben egy érdekes szakdolgozattémát: az egykori kandósok vagy a középkori oxfordosok az igénytelenebb jószágok? Végül Stöki a béke nagyasszonyát, Staller Ilonát hívta segítségül, hogy bemutassa a rendszerváltás egy különösen plasztikus jelenetét, nyúl-, ló- és galambüregekkel.
Jun 21
1 hr 37 min
KK #67 – Florence Foster Jenkins
Mi történik akkor, ha egy sokat szenvedett ember rátalál arra, amit élete hivatásának gondol, a környezetétől pedig folyamatosan kapja a hamis pozitív megerősítéseket? Erre ad választ Florence Foster Jenkins élete, akivel Stöki folytatja az érdekes sorsú nőket bemutató sorozatát. Üvegrepesztő hangok a stúdióban, éretlen élcelődés kellemetlen betegségekkel, magyarul elfelejtő műsorvezető és egy kötelező nyúlüreg, hogy meglegyen a magyar vonatkozás is - ez a KK 67. adása, amiben egyetlen sixsevenezés sem hangzik el.
Jun 7
1 hr 26 min
KK #66 – Amit sosem akartál tudni a kukoricapehelyről (LIVE) 18+
Márciusban két élő adásunk is volt. Az egyik, a századik adás már kiment, és most megkapjátok a másikat is. Ezt az Ingában vettük fel, ahol Grath mélyre nyúlt témáért a szekunderszégyen-kondérba, ennek megfelelően most a 18-as karikát is kitesszük. Mert hát kevesen jutnának el percek alatt Jézustól az orgiákon át a beöntésig, de barátunknak ez is sikerült. Ismerkedjetek meg hát New England, illetve egész Amerika XIX. századi vallási mozgalmaival, aztán lepődjetek meg ti is, hogy milyen észrevétlenül csap át a téma az egészséges életmód propagálásába. És az egészséges életmódot most nem a szó jó értelmében értjük. Öveket becsatolni, pelenkákat felhúzni! Az adást pár dia is kísérte, ezeket itt találjátok. Az adás vágatlan videóváltozata pedig itt elérhető. És elindult a webshopunk, vegyetek mörcsöket! https://lospolo.hu/keptelenkronika
May 19
1 hr 58 min
KK Nano #12 – Léggömbbel az égbe, repülővel tengeralattjáróra, bohócokkal Torontóba
Két élő adás közé beékelünk egy Nanót, mert ennyire vadak vagyunk. Vagyis megint három kis témát kaptok, amik között igazán jó összekötő motívumot nem találtunk, mert Grath nem bírt repülős témát hozni. Hanem inkább a torontói bohóclázadás történetét dolgozta fel a tőle megszokott módon (zsiráf hallgatóink dobjanak be egy nyugtatót hallgatás előtt). Mazur azt járta, sőt repülte körül, hogy mihez kezd 42 meteorológiai ballon egy kerti székben üldögélő emberrel, Stöki pedig egy sokak által orosznak vagy olasznak hitt, de természetesen magyar mérnök érdekes életéről mesél nektek, már ha a másik két kópé hagyja (általában nem hagyja).
May 4
1 hr 51 min
KK #65 – Századik adás: Robotok(?) és bálnadög (LIVE)
Ünnepi pillanat ez, hiszen töretlen támogatásotok által hajtva elértük a századik adásunkat. Március 12-én kb. 500 ember előtt rögzítettük a századiknak kinevezett adást, az ELTE Gömb Aulában. Sajnos az ottani akusztika miatt a felvétel volt már jobb is, de azért érthető minden. Először Stöki vezet végig benneteket a robotika érdekes-vicces történelmén, aztán jön pár statisztika a KK első száz adásáról, végül Grath mond el egy hozzá mérten szívmelengető állatmesét (patreonosoknak még nézői kérdések is lesznek extrában). És hát igen, mint az élő adásainknál gyakran, ezúttal is hivatkozunk néhány képre és videóra. Azért bőven van vicces rész audióban is, de teljes élményt a kiegészítő vizuál ad, és ezért elnézést kérünk azoktól, akik például vezetés közben hallgatnak minket. Tehát az ajánlott néznivaló: Az előadás képei: https://www.flickr.com/photos/165419354@N07/albums/72177720332983446/ Kempelen beszélőgépe: https://www.youtube.com/watch?v=OtQrvSwUWmMVoder: https://www.youtube.com/watch?v=0rAyrmm7vv0Sex Kittens Go To College: https://www.youtube.com/watch?v=RDNqMW09gtMVégül a bálnariport: https://www.youtube.com/watch?v=V6CLumsir34 Az adás vágatlan videóváltozata: https://www.youtube.com/watch?v=_YP9AqlraeE És elindult a webshopunk, vegyetek mörcsöt! https://lospolo.hu/keptelenkronika Nagyon köszönjük az eddigi támogatásotokat is, és akkor irány a 200!
Apr 16
2 hr 27 min
KK #64 – Centralia
Öveket becsatolni, ez egy ízig-vérig Grath-adás. Vagyis egy szép ígérettel indul, aztán kiszámíthatatlan és ocsmány módon megy tönkre benne minden, te pedig teljesen elveszíted a hited a végére a politikusokban, a szakhivatalokban meg úgy általában az emberekben. Szóval akkor már jöjjenek inkább a Last of Us díszletei vagy Mazur paladinja a Diablo IV-ből. Az a fajta adás ez, amihez kicsit keveset szóltunk hozzá, mert a témával ellentétben mi elhűlten hallgattuk a hihetetlen, de mégis igaz sztorit, amit Grath előbányászott nekünk. Hát akkor irány Centralia, már ha megtaláljátok a térképen.
Mar 26
1 hr 27 min
Load more