Hogyan reagált az orosz-ukrán háborúra a cseh és a szlovák politika? Mit tesznek a menekültekért és hogyan lépnek fel az orosz dezinformáció ellen? Ezekről a témákról beszélgetett Bőtös Botond újságíróval Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.   A február 24-én indult orosz-ukrán háborút mind a cseh, mind a szlovák politika úgy értékeli, hogy az orosz katonai invázió új fejezetet nyitott a 21. század történelmében, amely alapjaiban változtatta változtatja meg a helyesnek tartott biztonságpolitikát és az állampolgárok hétköznapokhoz való viszonyát.   Csehországban nemzeti egység alakult ki az orosz invázió elítélésében. Annak ellenére, hogy Csehországban jelentős politikai szereplők – Miloš Zeman köztársasági elnök vagy Tomio Okamura, a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia párt elnöke – korábban oroszbarát irányvonalat képviseltek, a cseh fősodor és a társadalmi közhangulat hatására még ők is elítélték az orosz agressziót, és Ukrajnát támogató nyilatkozatokat tettek. Az éles váltásnak a társadalmi nyomás a magyarázata: a cseh lakosság több mint 90 százaléka támogatja az ukránokat, ami jelentős adományozási hajlandósággal párosul, és több tízezres, háborúellenes tüntetésekben is megnyilvánult az elmúlt hetekben.   A szlovákiai politikai elit és közvélemény viszonyulása a háborúhoz kevésbé egységes. Míg a társadalom többsége és a kormányzó politikai pártok támogatólag lépnek fel Ukrajna mellett, és elítélik a háborút, addig az ellenzéki pártok (főként a Robert Fico vezette Smer-SD, a szélsőjobboldali Marian Kotleba vezette mozgalom (L’SNS) vagy az előbbiből kivált szintén szélsőjobboldali Republika mozgalom) a konfliktust bagatellizáló narratívával jelentek meg. A korábban szürke hivatalnokként aposztrofált Eduard Heger miniszterelnök és Zuzana Čaputová köztársasági elnök folyamatosan hangsúlyozzák Szlovákia Európai Unióhoz és a NATO-hoz való tartozását, illetve elítélik Oroszország agresszióját, így a fenti vélemények érdemben nem képesek befolyásolni a politikai fősodort.   Csehországban tehát marginális, míg Szlovákiában is kisebbségi vélemény a magyar kormány által képviselt viszony az orosz-ukrán háborúhoz. A két ország állampolgárainak kulturális emlékezetében az 1938-as és az 1968-as emlékek is élénken élnek. Ebből kifolyólag Bőtös Botond szerint Orbán Viktor és a visegrádi négyek további három vezetője politikai és kulturális szempontból sincs már egy „légtérben”, a közös megjelenések a háború kitörése óta csak protokollárisnak tekinthetők.   Míg a magyar közmédiában jelentős szerephez jut az orosz dezinformáció és az orosz narratívához kapcsolódó háborús értelmezés, addig Csehországban és Szlovákiában is jelentős lépéseket tettek a háború kitörése óta: több esetben indítottak eljárást vélhetően kémtevékenység miatt állami vezetők és diplomaták ellen, valamint szigorították a büntetőtörvénykönyveket is a hatékonyabb fellépés érdekében.   Szlovákiába az elmúlt három hét során megközelítőleg 210-250 ezer, míg Csehországba 100 ezer ukrajnai menekült érkezett. A két országban egyaránt szolidaritási hullám söpört végig az állampolgárok körében, azonban mindkét országban az állam is jelentős erőforrásokat és figyelmet fordított a menekültválság rövidtávú kezelésére. Megkönnyítették a vízumhoz való jutást, folyamatos tájékoztatást biztosítanak a menekültek számára a lehetőségeikkel kapcsolatban, illetve nagy figyelmet fordítanak a megfelelő elhelyezés és lakhatás terén.

Az Ukrajna elleni orosz katonai támadások lassan két hete zajlanak, és ennek következményeiként egyre nagyobb gazdasági károkkal kell Magyarországnak számolnia. Miért a forint kapja a rubel után a legnagyobb pofonokat, és mit lehetne tenni azért, hogy az infláció ne legyen tartósan kétszámjegyű? Erről szól az Új Egyenlőség podcast legújabb adása, amelynek Pogátsa Zoltán közgazdász, az Új Egyenlőség főszerkesztője volt a vendég. A beszélgetés időpontjában a forint átlépte a 400 forintos határt az euróval szemben. Az infláció 10% feletti mértékű lehet, sőt már az élelmiszerek esetében ez már a valóság. Egyre növekszik a jegybanki kamat, és nehéz megállítani ennek a gazdaságban való megjelenését. A beszélgetés első részében arra kerestük a válaszokat, hogy miért a magyar forint szenvedi el az orosz rubel után a legnagyobb pofonokat. Pogátsa Zoltán szerint ennek nem feltétlenül fundamentális okai vannak, hanem az orosz energiahordozóktól túlozott függősége a magyar gazdaságnak. Szerinte az alapvető gond az, hogy nem látják a piacok azt az elkötelezettséget, amivel ezen a magyar kormány enyhíteni akarna. Paks II. melletti kiállás azt jelzi, hogy nagyon sérülékeny a gazdaság, ha nincsen orosz együttműködés. Az üzemanyagokra, egyes élelmiszerekre, vagy akár a kamatokra rárakott mesterséges „sapka” elfedi a problémát. Ezért sokkhatást okoz majd, ha ezek eltűnnek a rendszerből. Ezért – bár politikai naptár  szempontjából, azaz a választások előtt közvetlenül – ezek gyors segítség látszatát kelthetik, de nem fenntartható intézkedések. E helyett Pogátsa Zoltán szerint szociálpolitikára lenne szükség, amely a nehéz helyzetbe kerülteknek tartós segítséget adhat.

Az oroszok ukrajnai inváziójáról, az ennek a NATO-ra és az EU-ra gyakorolt hatásáról, a magyar külpolitikai mozgástér alapvető megváltozásáról beszélget Meszerics Tamás történésszel, volt EP-képviselővel Szűcs Zoltán Gábor politológus-vendégszerkesztő az Új Egyenlőség e heti podcstjában.     Meszerics Tamás szerint nem is lehet kérdéses a helyzet megítélése: Oroszország kiprovokálatlan katonai agressziót hajtott végre egy szuverén állam ellen. A ki a felelős kérdésére adandó válasz is világos: a felelősség az oroszoké. Ez a NER-média összevissza beszélése ellenére is minden józan gondolkodású ember számára itthon is egyértelmű. Az első napok ugyanakkor nyilvánvalóan (a beszélgetés szombaton lett rögzítve) nem az orosz terveknek megfelelően alakultak. Logisztikai okokból az első 48 óra döntő jelentőségű egy ilyen műveletben és az orosz tervek nyilvánvalóan arra irányultak, hogy ennyi idő alatt rezsimváltást csikarjanak ki, amiben egyértelműen kudarcot vallottak. Ez javítja az ukránok tárgyalási pozícióit, amennyiben békés megoldás keresésére kényszerülnek a felek, de félő, hogy mostanra esetleg nem maradt az orosz vezetőben, Putyinban annyi józanság, hogy ne próbálja a még rendelkezésére álló, nagy pusztításra képes harceszközökkel kicsikarni a céljai teljesülését. Az viszont biztos, hogy a helyzetet nagyon leegyszerűsítette az ukránok számára (még az oroszajkú lakosság körében is), hogy az agresszió élménye egyesítette őket, az oroszok számára viszont a mostani hadi helyzet azt jelenti, hogy kénytelenek lehetnek egy nehezen belátható kimenetelű tartós megszállásra felkészülni, amit aligha akartak eredetileg. Az orosz invázió kétségtelenül nagy sokk. A legtöbben azt hitték, a szakértők között is, hogy a csapatösszevonások célja elsősorban a politikai nyomásgyakorlás. De nem csak azért fontos esemény ez, mert olyannyira váratlan volt, hanem, mert hatalmas kőként csobbant a hagyományosan nagyon problémás kelet-európai pocsolyába. Ennek következményei egyelőre beláthatatlanok, de biztosan jelentősek lesznek. Különösen nehéz lehet most felelősen gondolkodó moldáv vagy grúz politikusnak lenni. További fontos változás, hogy a NATO több évtizednyi szerepkeresés után egyik napról a másikra megtalálta az új identitását. Az orosz invázió és Belarusz hadviselő féllé válása azt jelenti, hogy a NATO egész keleti szárnya frontország lett. Ennek vannak néhány évre visszamenő előzményei, a NATO régóta dolgozott keleti tagállamainak védelmi képességei megerősítésén, de ami most történik, mégis radikális újdonság. És ennek lesz hatása arra is, hogy egy tagállam mit tehet meg, milyen eszközökkel élhet egy NATO-tanácskozáson, amit a magyar kormány érzékelt és láthatóan zavarba jött tőle. Az EU esetében nem biztos, hogy ennyire elementáris erejű tisztázó hatása lesz a háborúnak, Meszerics Tamás szerint, mint a NATO-nál. Az EU nincs felkészülve arra, hogy folyamatos konfrontációban legyen Oroszországgal. A gazdasági kapcsolataik diverzek az oroszokkal, a németeknek például nagyon kiterjedtek. Eközben területvédelmi katonai potenciálja az EU-nak nincs, az ezzel kapcsolatos vitákat kinyitni most valószínűleg nem is érdemes, mert nincsenek rá jó egyszerű válaszok. Viszont már 2014, a krími és a Donbasz-válság óta egyfajta EU-szintű orosz politika kezdett kialakulni és az akkori szankciók elég sikeresek is voltak. Valószínűleg ezen a vonalon fognak tovább haladni, ebben már van rutinjuk. Egy jó szankciós rezsim akkor hiteles, ha az a szankciókat kivetőknek is...

Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Székely Tamással, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnökével beszélgetett Kiss Ambrus szerkesztő arról, hogy hogy állnak a bértárgyalások, hol van sztrájkhelyzet és mire kell a bérek területén számítani.   A 2022. január 1-től megemelte a kormány a munkaadókkal és szakszervezetekkel kötött megállapodás alapján a minimálbért és a garantált bérminimumot. Ezzel alulról egy jelentős bérnyomás keletkezett. Amennyiben az emelés nem megy végig a rendszeren, akkor bértorlódások alakulnak ki, ez pedig  helyi konfliktusokhoz vezet. A másik probléma a magas infláció, amely egy 10%-nál érdemben kisebb emelést teljes egészében „elvisz”, így a dolgozók azt érzik, hogy bár emelték a pénzüket, de kevesebbet tudnak belőle vásárolni. Székely Tamás elmondta, hogy az országos bértárgyalások során az a vélelem alakult ki, hogy a 20%-os kötelező béremelések a legkisebb keresetűek esetén egy kétszámjegyű emelést hoznak az átlagbér esetében. A mostanáig megkötött helyi megállapodások alapján inkább 10% alatti béremelést lát most reálisnak, mindezt úgy, hogy az átlagbér felett keresők esetében ennek mértéke inkább 5-6% lesz majd. Ez pedig reálbércsökkentést jelent ebben a körben. Azt ugyanakkor nem látja, hogy a helyi bérharcok akár ágazati szinten összeállnának. Ennek legfőbb oka, hogy a munkáltatók figyelik egymást, és próbálnak a megállapodásokkal együtt mozogni. Most az látszik, hogy a közoktatás kivételével helyi küzdelmek lesznek majd. A közoktatás területén több probléma is felgyülemlett, amely most már problematikus lett a kormányzat számára is. Egyrészt van egy állandó elégedetlenség a béremelések kapcsán, amelyet az inflációs érzet növekedése még jobban felerősített. Nehéz ebben a helyzetben megmagyarázni, ha a minimálbér 20%-kal emelkedik, és akár 10%-os az átlagos drágulás az élelemiszerek területén, akkor a közoktatásban miért nincsen érdemi emelés. A másik ok, hogy az ellenállás, a sztrájk jogát is korlátozni akarja a kormány. Ez a két probléma, hozzáadódva a közoktatás egészét átszövő szakmai problémákat már polgári engedetlenségi mozgalmakat indított el. Ennek kapcsán Székely elmondta, hogy a szakszervezetek inkább kárt okoznának, ha a polgári engedetlenséget propagálják, ugyanakkor ahogy az első figyelmeztető sztrájk idején, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ha van március 16-án pedagógus sztrájk, akkor szolidaritást vállal, és kiáll az érintettek érdeke mellett.

Aligha találkozna a közvélemény egyetértésével egy olyan adórendszer, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a magasabb jövedelmek adóterhelése kisebb mértékű, mint az alacsonyabb jövedelműeké, márpedig a magyar szisztéma pontosan ilyen elosztási összhatást mutat egy új tanulmány szerint, amelyet a Budapest Intézet kutatói publikáltak néhány nappal ezelőtt, a Polgár Alapítvány megrendelése nyomán. A Krekó Judit, Erős Hanna, Greskovics Bori, Hajnal Áron, Lawson Adrienn és Scharle Ágota által jegyzett tanulmány, melynek címe A magyar adórendszer újraelosztási hatásai, egyebek között arra a következtetésre jut, hogy a legmagasabb jövedelmi tizedbe tartozók jövedelmét terhelő adóteher akár 6-8 százalékkal kisebb lehet, mint az alacsony jövedelmi ötödhöz tartozó háztartásoké, figyelembe véve a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó együttes hatását. Az Új Egyenlőség piros podcastjában a szerzők közül Krekó Judit közgazdásszal, a Budapest Intézet vezető kutatójával beszélgettünk, aki elmondta, hogy a magyar adórendszer és a családi adókedvezmény sajátossága nemzetközi összevetésben egyebek mellett az, hogy jelentős teher sújtja az alacsony jövedelmű – gyermektelen – adózókat, mivel nincsen sem nulla kulcsos sáv, sem adójóváírás az alacsony jövedelmekre vonatkozóan, ami egyébként még az egykulcsos adózás eredeti koncepciójával is szembemegy. Sajátos magyar jellegzetesség ugyanakkor az is, hogy a gyerekszám növekedésével az egy gyerekre jutó támogatási összeg is emelkedik, ami azonban azt is jelenti, hogy az egy gyereket nevelők adókedvezménye nemzetközi összevetésben inkább alacsonynak mondható. A rendszer igazi kedvezményezettjei a magas jövedelmű több gyermekes családok, és ezzel kapcsolatban konkrét számot is közölnek: 22 ezer adófizető, a gyerekkedvezményt igénylő összes adózó mindössze 2 százaléka kapja a teljes családi adókedvezmény 10 százalékát, a legalább három gyermek után igénybe vett kedvezményeknek pedig csaknem harmadát, közel 34 milliárd forintot. Krekó Judit hozzátette, hogy ezek a konkrét eredmények még a kutatókat is meglepték. Az áfa kapcsán elmondta, hogy ennek hatása a legtöbb országban regresszív, azaz arányaiban kevésbé terheli a magasabb jövedelműeket, mint a szegényebbeket, egész egyszerűen azért, mert akinek kisebb a jövedelme, az ennek a jövedelemnek a nagyobb részét kénytelen fogyasztásra fordítani, míg a magasabb jövedelemből több jut megtakarításra. Ezt az adórendszeren belüli elosztási hatást ellensúlyozhatja a progresszív jövedelemadó, már ahol van ilyen. Ennek híján több helyütt a kedvezményes adókulcsokkal próbálnak ellentartani, amivel kapcsolatban azonban Krekó Judit arra hívta fel a figyelmet, hogy ez keveset enyhít a magasabb jövedelműeknek kedvező hatáson, hiszen az alacsonyabb áfa-kulcs előnyeit ők is élvezik. A tanulmány végkövetkeztetése ezért inkább az, hogy a progresszív jövedelemadó és a jól célzott szociális ellátások tehetik kedvezőbbé az elosztási hatásokat az alacsonyabb jövedelműek számára, mert bár sokféle elosztási mintázat mellett lehet érvelni, azt azért nehéz érvekkel alátámasztani, hogy mégis miért kell az alacsonyabb jövedelműeknek a jövedelmük nagyobb részét adóként befizetniük, mint a jobban keresőknek.

A portugál baloldal tartós sikereinek okairól Hegyi Gyulával, az MSZP alelnökével, egykori EP-képviselővel beszélgetett Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.   Az António Costa miniszterelnök vezette portugál szocialisták abszolút többséget szereztek a 2022. január 30-i portugál parlamenti választáson, ezzel a választópolgárok újabb négy évre bizalmat szavaztak az ország 2015 óta irányító pártnak. A választást a nem hivatalos koalíció felbomlása eredményezte az addig kisebbségi kormányt adó szocialisták, illetve az őket kívülről támogató portugál kommunisták és a Baloldali Blokk nevű újbaloldali tömörülés között, kezdi Hegyi. A kenyértörés oka az volt, hogy szocialisták külsős, radikális baloldali társai kihátráltak Portugália demokratikus történelmének legbaloldalibb költségvetésének a megszavazásából. Ennek hatására az államfő választásokat írt ki, amelyen a várakozásokkal ellentétben a szocialisták kerültek ki győztesként, immár abszolút többséget eredményező állampolgári felhatalmazással a hátuk mögött.   A váratlanul nagyarányú szocialista győzelmet mind a portugál mérsékelt jobboldalon, mind a baloldali ellenzék soraiban lemondások sora követte. Az utóbbi pártokat kihátrálásuk miatt megbüntették a választópolgárok, míg a legmeglepőbb tény, hogy a 2019-ben egyszázalékos szélsőjobboldali Chega („Elég!”) az alakuló parlament harmadik legerősebb formációja lett. A Chega megerősödése mögött Hegyi Gyula a régiós trendeket emelte ki a hasonló profilú spanyol Vox megerősödésesére utalva, kitérve a Salazar-féle fasiszta rendszer iránti nosztalgiára és a bevándorlás nyomán növekvő feszültségekre is a nyugat-európai viszonylatban félperifériásnak számító országban.   Hegyi a portugál szocialisták legnagyobb szakpolitikai sikereiként a hatékony járványkezelést, a megszorító politikákkal való szakítást, a gazdaság élénkítését, valamint a lakosság életminőségének és a közszolgáltatások színvonalának javítására tett erőfeszítéseit nevezte. Rámutatott arra is, hogy a diktatúrák bukását követően baloldali reneszánsz bontakozott ki az Ibériai-félszigeten, amelynek lendülete napjainkban is tart. A jobboldali címkék korábbi diszkreditálódása miatt nevezik még Portugália meghatározó mérsékelt jobboldali pártját is „szociáldemokratának”, annak ellenére, hogy a szociáldemokratákat Európa- és világszerte is a mérsékelt baloldalhoz sorolják.   Hegyi Gyula szerint a portugál eredmény beleillik abba a kontinensen érzékelhető tendenciába, ami a mérsékelt baloldali pártok megerősödését eredményezte Norvégiától Németországig. Kiemelte, hogy a portugál példa inspiráló hatással lehet a kontinens más baloldali pártjaira, mozgalmaira, ráirányítva a figyelmet a társadalmi igazságosságon, illetve szolidaritáson alapuló szakpolitikai programok eredményeire.

A pártok népszerűségének alakulásáról, a közvéleményt leginkább foglalkoztató politikai témákról és arról, hogy mi alapján fog a választó döntést hozni április 3-án, beszélgetett Szabó Andrea politológussal, közvéleménykutatóval, ifjúságszociológussal Szűcs Zoltán Gábor, az Új Egyenlőség új vendégszerkesztője.   Az ellenzék szempontjából az előválasztások után eltelt néhány hónap a kihagyott lehetőségek időszakának bizonyult, mondta Szabó Andrea. Az előválasztás jelentős siker volt az ellenzék számára, egy erős, cselekvő, elfogadható politikai erő benyomását keltették. Ez a közvéleményben óriási, talán túlzott várakozásokat ébresztett, aminek az ellenzék következő hónapokbeli politikája nem tudott megfelelni, érezhető csalódást okozva. A Fidesz azóta a támogatottsági adatokban és a „közérzet” szempontjából is átvette a vezetést, s innen az ellenzék számára nagyon nehéz lesz visszajönni. Nem csak az ellenzéknek a Fidesszel szemben még ősszel látható előnye olvadt el, de az ún. közhangulati index is, ami azt mutatja, hogy a válaszadók a saját környezetükben milyen uralkodó véleményt érzékelnek azzal kapcsolatban, hogy ki fogja megnyerni a választást, inkább a Fidesz valószínű győzelmét vetíti előre. Ha a magyar közvélemény még megfelel a demokrácia feltételeinek (amivel kapcsolatban vannak kétségek), akkor ez elég rossz hír az ellenzék számára. Az ellenzék nehézségeit fokozza, hogy bármivel is fognak próbálkozni, minden fontosabb ügyben a kormány előnyösebb helyzetből, döntési pozícióban lévő szereplőként tud majd megszólalni. Igaz, az ellenzék aktivizálódott az elmúlt másfél hónapban, de egyelőre sok (ki nem kényszerített) hibával dolgoznak, amire a kormányoldal rögtön le is csap. S még mindig nem kezdődött el az igazi kampány, amit vélhetően a Fidesz óriási erőforrásfölénye fog jellemezni, tovább nehezítve az ellenzék dolgát. Friss kutatási adatok szerint a hazai választók számára a pártok megítélésének négy legfontosabb szempontja a bérek és jövedelmek alakulása, az egészségügy helyzete, a szegénység, és a gazdaság állapota. A korábbi kutatási eredményekkel egybecsengve ez azt mutatja, hogy a magyar választók döntően materiális szempontok szerint ítélik meg a politikát, gazdasági alapon szavaznak. Ezzel szemben, mondja Szabó Andrea, a kutatásból az is jól látszik, hogy a korrupció vagy a demokrácia állapota kevésbé foglalkoztatja őket. Az elkövetkező napokban különböző társadalmi csoportok tagjai látni fogják egy érezhető mértékű, 20% körüli béremelkedést első eredményeit. A kérdés az, hogy ennek lesz-e nagyobb hatása a helyzetértékelésükre vagy az infláció növekedésének. Az egészségügy esetében viszont a kormány helyzete kifejezetten nehéz, e terület megítélése nem pozitív. A szegénység kérdésében kiegyensúlyozottabb a kép: vannak, akiknek romlott a helyzete, vannak, akiknek javult. Feltűnő viszont, hogy a gazdaság általános helyzetével kapcsolatban a kormány sokkal visszafogottabban és kevesebbet nyilatkozik a korábbi sikerpropaganda után, miközben nagyon sok figyelmeztető jel utal arra, hogy a gazdaságban komoly problémák vannak. Összességében a közvélemény szemében legfontosabb négy területen lenne az ellenzéknek keresnivalója a kampány során.

Korábbi írásaiban is amellett érvelt már Büttl Ferenc közgazdász, hogy előnyösek azok a gazdaságpolitikai megoldások, amelyek lehetővé teszik, hogy a szegények fogyasztói kosarát domináló termékek árát tartósan rögzíteni vagy csökkenteni lehessen – csakhogy a kormány ármaximalizáló intézkedései nem ilyenek. A hat-hét élelmiszerfajta árának október 15-i szinten történő rögzítése szinte kizárólag politikai kommunikációs szempontból értelmezhető, az infláció alakulását kevéssé befolyásolja, már csak azért is, mert eközben az inflációs nyomást előidéző általános hatások továbbra is kifejtik hatásukat. Az adóvisszatérítés egy része feltehetően a megtakarításokba áramlik majd, ily módon nem a keresletnövekedés árfelhajtó hatását fokozza tovább, ám félretenni döntően azok tudnak majd a választási osztogatásból, akiknek a napi megélhetése nincs veszélyben, és éppen magas jövedelmük miatt nagyobb egyszeri összeghez jutnak. A beszélgetés során arról is szó esik, hogy a hazai inflációs környezet feltételei már jóval a járvány, és az abból eredő gazdasági válság, illetve a helyreállítási fázist megelőzően előálltak a kormány prociklikus gazdaságpolitikája következtében. Ráadásul a válságkezelési, majd helyreállítási időszakban nem annyira a helyreállítást és az ellenállóképességet növelő kiadások zajlanak Magyarországon – éppen ebben áll a magyar kormány vitája a helyreállítási alap kapcsán az Európai Bizottsággal –, hanem az egyszeri jövedelemkiáramlás finanszírozásán túl a NER klientúrája jut újabb tetemes forrásokhoz. Büttl Ferenc úgy látja, hogy az ellenzék által javasolt áfa-csökkentés eredményesebb védelmet nyújthatna a szegények számára az ármaximalizálásnál. Már csak azért is, mert sokkal szélesebb termékkörre alkalmaznák, mint a kormány a maga intézkedéseit, ezen kívül pedig kevéssé tartja megalapozottnak azt az érvet, hogy az áfa-csökkentést a kereskedelem egyöntetűen lenyelné. Mindamellett a szegényeket kiemelten sújtó inflációs hatások leküzdése nem egy-egy intézkedésen, hanem a gazdaságpolitika egészén múlik. Az áfa-csökkentés társulhatna a progresszív jövedelemadó-rendszerrel, amiként a klímaszempontú rezsicsökkentés is egyszerre járna spórolással és kevesebb energiafelhasználással a fogyasztók szintjén, ami nagymértékben javítaná a legszegényebb háztartások helyzetét.

Az elmúlt hónapokban több kutatás is azt mutatta, hogy a megélhetési költségek emelkedése lett az első számú probléma az emberek szerint. A növekvő infláció a kampány egyik témája lesz. Erre reagált a kormány a benzin és egyes élelmiszerek árstopjával. Kiss Ambrus szerkeszt, Belyó Pállal, a KSH volt elnökével, a Policy Agenda kutatási igazgatójával beszélgetett.   Az inflációt nemzetközi standardok alapján számítja a Központi Statisztikai Hivatal. Annak érdekében, hogy az Európai Unió tagállamai között összehasonlíthatóak legyenek az adatok, az Eurostat is ellenőrzi a metódust. Ugyanakkor ha kutatás végeznénk, hogy milyennek érzik az emberek a hivataloshoz képest az árak emelkedésének mértékét, akkor nagyobb árváltozás jönne ki a személyes érzet alapján, mint amit a statisztika alátámaszt. A KSH inflációs számítása az úgynevezett reprezentáns termékek árának felmérésén alapul. Ez azt jelenti, hogy többfajta szolgáltatás és áru árát mérik fel egyszerre az ország több pontján is. Ebből keletkezik egy nyers adatokat tartalmazó adatbázis. Ebből összeállítanak egy vásárlói kosarat, amelynek az a célja, hogy leképezze a lakossági fogyasztásokat. Ez a kosár persze nagyon eltérhet az egyéni vásárlási szokásoktól, nem veszi figyelembe az egyes termékeknél meglévő márkahűséget, vagy nem tudják az egyén szintjén korrigálni a statisztikai átlagtól eltérő fogyasztási szokásokat. Amennyiben a hal ára jelentősen emelkedik, a halat vásárlók kosarát anyagi értelemben ez megterheli. Ugyanakkor sokan vannak, akik nem szeretik, nem vásárolnak egyáltalán halat, ezért az ő kiadásaik nem nőnek ettől. Statisztikai értelemben mégis átlagolják a halfogyasztást, így mindenkinek a virtuális kosarában megjelenik ez a termék, és az árváltozás mindenkinél érzékelhető lesz – persze statisztikai értelemben. A módszertan biztosítja, hogy egységes legyen az árak mérése, miközben lehetővé teszi, hogy a szubjektív érzetünk mást mutasson, mint amit a hivatalos statisztikai kiadványok közreadnak. Azaz az is igaz, hogy hiteles az éves 5%-os inflációs adat (amit mérnek), és jól érezzük, hogy ennél többe kerül a mindennapi megélhetésünk. Ez a kettőség nagyon erős politikai csapda, amely minden országban hatással van a belpolitikai folyamatokra. Belyó Pál a beszélgetés során kiemelte, hogy az árstop nem alkalmas az infláció megtörésére, és mivel a hat élelmiszer kis súlyt jelent az inflációs kosárban, érdemben nem fogja vissza az árak emelkedését. Arról nem is beszélve, hogy helyettesítő termékekkel megkerülhető kereskedői oldalról az árak befagyasztása. A jelentős drágulás tehát ettől az intézkedéstől nem fog megoldódni, átrendezi az ellátási láncokat, és importáruknak adhat terepet.

Az uniós pénzek folyósítása körül kialakult konfliktusról, a francia és a német politika hazai hatásairól, és a Fidesz európai útkeresésének jelenlegi állásáról beszélgetett Hegedűs Dániel politológussal, a German Marshall Fund elemzőjével Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.   A jelenlegi legaktuálisabb konfliktusforrás a magyar-EU-s kapcsolatban az, hogy nem érkeznek az uniós pénzek Magyarországra a Helyreállítási Alapból. Hegedűs mindezt nem patthelyzetnek tekinti, hanem úgy véli, hogy az Európai Bizottság első ízben a Helyreállítási Alap forrásainak visszatartásával képes hatékonyan nyomást gyakorolni Varsó és Budapest jogállamiságot visszabontó politikai projektjére. A Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása ugyan hatékony eszköznek bizonyulhat a két kormányzat nyomás alá helyezésére, ám az Európai Unió konszenzusra törekvő intézményi kultúrájától idegen – ezért Hegedűs Dániel azt nem tartja valószínűnek, hogy az uniós pénzek tartós visszatartása a hétéves költségvetés forrásaira is kiterjedne. Hegedűs elképzelhetőnek tartja, hogy a csörtében az EU végül a jogállami mechanizmus bevezetésének elsőbbsége mellett reformokra kényszeríti a renitens tagállamokat, de elérhetővé teszi idővel a források lehívását a válságból való kilábalás miatt. A forráshiány hazai hatása kapcsán Hegedűs megjegyzi, hogy az EU-s források elmaradása hosszú távon akár a forrásoktól erősen függő magyar gazdasági elit, benne a kormánypárti holdudvar körében is elégedetlenséghez vezethet.   Annak ellenére, hogy Macron a magyar ellenzék miniszterelnök-jelöltjével és több prominens képviselőjével folytatott budapesti találkozóján ígéretet tett a jogállami mechanizmus közeljövőben történő bevezetésére, Hegedűs szerint ez irreálisnak tekinthető elvárás a következő hónapokban. A francia soros elnökség programja erősen belpolitikailag motivált, minden Macron újraválasztási kampányát szolgálja. Így a jogállamiság helyett a soros elnökség során várhatóan inkább olyan, a francia választók számára fontos kérdéseket helyez majd a középpontba, mint az EU szociális dimenziója vagy a külső határok védelme.   Berlin új Európa-politikájáról Hegedűs Dániel támogatóan nyilatkozott, pozitív meglepetésnek nevezte. A szakértő szerint a Scholz-kabinet a Merkel-érával ellentétben határozottabb kiállást sürget az EU szorosabb integrációja mellett, és az ilyen irányú törekvésekben természetes szövetségesnek bizonyulhat Macron számára. Hegedűs azonban arra is kitért, hogy az új német kormány figyelmét sem a magyar és a lengyel jogállamisági helyzet, hanem jóval inkább a koalíció belső egységét kikezdő ukrajnai helyzet és az Északi Áramlat gázvezeték ügye köti le.   A Fidesz EP-s frakciókeresése kapcsán az elemző kiemelte, hogy soha nem álltunk olyan messze egy szélsőjobboldali szuperfrakciótól, mint most. A decemberi varsói találkozó sikertelenül zárult, a lengyel és az olasz radikális jobboldal közötti ellentétek pedig nagyon kétségessé teszik a sokak által vágyott uniós szélsőjobboldali megafrakció jövőjét. Az ECR elnöke, Giorgia Meloni erősödő Olaszország Fivérei nevű pártja és a Néppárt felé kacsintgató Lega párharcában az elemző valószínűbbnek tartaná, hogy a Fidesz Meloni ECR-je felé közeledhet. Az áprilisi magyar országgyűlési választások kapcsán Hegedűs az EU-val szembeni harcos retorika stabil használatát valószínűsíti a Fidesz részéről, ám szkeptikus abban a tekintetben, hogy ennek nagy jelentősége lehetne a választás sorsát várhatóan eldöntő bizonytalanok megszólításában.