Sonline Podcast
Sonline Podcast
Laszlo Barkoczy
Újonnan indult podcast csatornánkon olyan emberekkel beszélgetünk akik értéket képviselnek a somogyi emberek számára, ám értékük, mondanivalójuk mindenki számára szolgálhatnak tanulsággal.
Molnár Gábor: Nem lehet mindenki mellé rendőrt állítani, de úgy kell érezniük, ott van
Ha az a szó jut eszünkbe, hogy közbiztonság, akkor a legtöbbünkben azonnal felmerül, hogy ennek biztosítása bizony a rendőrök feladata. Pedig a somogyiak biztonságérzetének megteremtése nem csupán a rendőrökön múlik. Ez közös ügyünk és vállalásunk, melyért együtt kell tennünk. Erről, és somogyi közbiztonság folyamatos javulásáról is beszélgetünk mai vendégünkkel Molnár Gáborral, a Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság főkapitányával. A dandártábornok közel öt éve vezeti a megyei kapitányságot. Az ő és kollégái munkáját folyamatosan javuló eredmények igazolják, legyen szó akár Somogy, akár annak kiemelt részéről, a Balaton partról. Molnár Gábor önéletrajza szerint végigjárta a ranglétrát. Folyamatosan képezte magát, Tolna megyében osztályvezető volt éveken át, majd főkapitány helyettes lett. Somogyba 2017-ben érkezett, ahol előbb megbízott, majd kinevezett vezetőként felel nap mint nap biztonságunkért. Mai műsorunkban Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője beszélget a főkapitánnyal közbiztonságról, áldozatvállalásról, a rendőri felelősségről. De olyan aktuális intézkedéseket is szívesen elemeznek, mint amilyen az elhíresült balatonszemesi igazoltatás, mikor egy magát nem személynek, hanem embernek valló sofőr ellenállt a rendőri intézkedésnek.
Oct 9, 2022
49 min
Bödő Imre: A somogyi privatizáció sajátosságai
A Sonline podcast mai adásában a közelmúlt, lassan történelmivé szelídülő időszakát tekintjük át. Bödő Imre, jelenleg az EBC zrt szakmai igazgatója, tevékeny szerepet vállalt a rendszerváltást megelőzően is a somogyi és országos cégek privatizációjában. Akik megélték a 90-es évek forrongó gazdasági és társadalmi hangulatát, jól tudják, hogy tisztánlátás, a hozzáértés, és az információk helyes értelmezése lehetett a boldogulás egyetlen útja akkoriban. Erről az időszakról beszél nekünk a Sonline podcast mai vendége is, Bödő Imre, és olyan érdekes fogalmakkal ismertet meg bennünket, mint az előprivatizáció, a spontán privatizáció, vagy éppen az irányított privatizáció. Bödő Imre beszélgetőtársa, a vele több évtizedes barátságot ápoló Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője.Mielőtt belevágunk a beszélgetésbe, érdemes jobban megismerni a vendégünket, Bödő Imre privatizációs szakembert.Bödő Imre az  EBC Zrt. alapítója de a szakmai igazgatói feladatot is ő látja el a vállalatban. Már nagyon fiatalon, a közgazdasági egyetem befejezése után, több ezer főt foglalkoztató állami építőipari cég pénzügyi igazgatója lett. Magyarországon az elsők között hozott létre 1984-ben egy VGM-kát (vállalati gazdasági munkaközösséget), a REFLEX VGM-kát, ahol más építőipari cégek hatékonyság javításának menedzselésében vett részt. Ezután tanácsadóként belépett a privatizációs piacra. 54 állami céget privatizált tanácsadóként, 63 milliárd forint könyv szerinti értéken. A tanácsadás megmaradt ez után is, és több mint 15 éve már a biztosítási piacon dolgozik, ma már zömmel csak szakmai iránymutatásokat ad.
May 10, 2022
1 hr 7 min
Süli János: Mi lesz veled magyar atom?
A mostani adásunkban Süli Jánossal, a paksi atomerőmű fejlesztéséért felelős miniszterrel beszélgetünk. Az atomerőmű bővítése körül kialakult közéleti és politikai viták, valamint az orosz-ukrán háború a somogyi emberek számára is fontossá tette, hogy foglalkozzanak, vagy legalább érdeklődjenek az energiabiztonság kérdéseiről. A beszélgetés során megismerhetjük nem csak a minisztert, hanem a villamosmérnököt, az országgyűlési képviselőt, végső soron magát az embert is a címek és titulusok mögött. Mindezek mellett  hiteles képet kaphatunk arról is, miért van nekünk szükségünk Paks II-re, hogyan válhat életünk kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá, hogyan fejlődhet a gazdaság úgy, hogy közben kiemelten figyelünk a környezetünkre is.  Süli János miniszter beszélgetőtársa ebben a műsorban Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője. Évtizedes barátság köti össze őket, így olyan tények, érdekességek és történetek is elhangzanak ma, amelyeket mindenki számára érdekesek, és akár olyanok is, amelyekről még soha nem hallottak.
Apr 1, 2022
1 hr 20 min
Jóföldi Endre: Otthon nem csak pálinkát főzni, de programozni is lehet
Új podcast műsorunkban Jóföldi Endrével, a Precognox Kft tulajdonosával beszélgetünk szövegbányászatról, oktatásról, munkaerőről épp úgy, mint az ukrán háborúról, és arról, hogy otthon nem csak pálinkát főzni, de programozni is lehet. Jóföldi Endre beszélgetőtársa Szűcs Tibor a Somogyi Hírlap szerkesztője.
Mar 31, 2022
44 min