Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem.   Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét.   Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya.   És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg.   Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet.   Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik.   Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem. -   Kedvesem, te űlj le mellém, Ülj itt addig szótlanúl, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonúl.   Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Elmondom, mit eddig Rejtve tartogattam, Mint gyöngyét a tenger Legmélyebb habokban. Halld meg, drága gyöngyöm, Szép, szelíd galambom! Amit érezék és Szenvedék, elmondom.   Éreztem szerelmet, S szenvedtem miatta, És nagy volt szerelmem, Nagy szivem bánatja. Bánatom s szerelmem, Ez ikertestvérek, Engemet gyötörni Általad levének.   Szigorú körülmény Ajkamat lezárta, Hogy ne jőjön titkom Senkinek tudtára. Oh minő teher volt Azt eddig viselnem! Hányszor volt alatta Roskadóban lelkem!   Mint a napfény elvesz Felhők fátyolában, Képedet szivemben Eltemetni vágytam. Könnyü szél pusztítást Tészen a felhőben, S felsüt a nap akkor Annál égetőbben.   Sőt hazudtam többször Másokért szerelmet; E hazugság által Csak nagyobb kinom lett. - S most tudsz mindent, amit Éreztem, szenvedtem; Fogsz-e vígasztalni Nyájas feleletben?   Szólj, üdvességemnek Megváltó keresztje! Nem nyilik meg ajkad? Semmit sem felelsz-e? - - Oh, mikép felelnél, Hiszen néma nyelvvel... Kiterítve... holtan... Koporsóban fekszel! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb Minden sebet befog. Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd Én is meggyógyulok. A bú, mely most sötét felhők villámtüze, Lesz nyájas hold sugára, Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem Morajtalan tavára.   És fon talán a sors nem fáradó keze Egy rózsás kötelet, Mely összefűzi majd az életvágyat és Fölépült szívemet. Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók Mi keserűk lehetnek, Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond Remény- vagy élvezetnek.   Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem Vágy-, s kívánságtalan, Azért szeretném most, ha elmennék oda, Ahol Etelke van. Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet, És tedd a temetőbe, Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő Letészi bölcsejébe.   És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy, Barátim, tőletek: Hogy engem a mellé a kedves kisleány Mellé temessetek. Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen Elmondjuk ott egymásnak, S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava Zeng a föltámadásnak. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: A szerelem Üljetek föl képzetemnek Csónakára, s ússzatok, Ússzatok szivem taván át, Szép leányok, asszonyok, Mindnyájan, kiket szerettem, Amióta szeretek, Üljetek föl képzetemnek Csónakára; jertek, jertek, Hadd mulassak veletek.   És előjött valamennyi, S istenemre, szép sereg! És közöttök olyan is van, Kit már alig ismerek, Pedig őket mind egyenlőn, Mind egy hévvel szeretém, De hiába, a szerelmet Még mint kicsi gyönge gyermek, Régen, régen kezdtem én.   S ez mutatja bölcseségem! Már mint gyermek bölcs valék. Tudtam akkor már, amit más Vén korában sem tud még. Tudtam azt, hogy a világra Csak egy nap süt melegen, S ez a nap nem fönn az égen, Hanem lenn a szív mélyében Van, s e nap a szerelem.   Higyetek nekem ti, akik Fáradoztok kincsekér': A föld minden gyémántjánál Egy pár szép szem többet ér; S higyetek ti, kiknek lelke Hír-dicsőségért a vér Vagy virasztás ösvényén megy: Egész babérerdőnél egy Rózsabimbó többet ér.   A fukar hadd számítgassa, A gyülő aranyokat, Mást számítok én... a kedves Hölgyektől nyert csókokat. S nékem a sors csak virággal Ékesítse kalapom, Nem kérek babért ujabban, Sőt amit már eddig kaptam, Ha kell, azt is vissz'adom.  Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl.   Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.   Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek.   Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete; Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar - Ha vert az óra - odva mélyibe. Hogy hallgatunk! a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét, S saját testvérink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét.   Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet!  Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy gondolat bánt engemet - Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... - Ha majd minden rabszolga-nép Jármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: "Világszabadság!" S ezt elharsogják, Elharsogják kelettől nyúgatig, S a zsarnokság velök megütközik: Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva. - Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével És fátyolos zászlók kiséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság!  Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Mit háborgattok? Takarodjatok innen! Nagy munkába' vagyok. Sietek. Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; Megkorbácsolom a világot! Jajgatnak majd és én kacagok, Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam. Hahaha! Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk. De a halál azt mondja: csitt! Egyszer már én is meghalék. Mérget töltöttek azok vizembe, Akik megitták boromat. S mit tettek gyilkosaim, Hogy gaztettöket elleplezzék? Midőn kiterítve feküdtem: Reám borúltak s könnyezének. Szerettem volna fölugrani, Hogy orraikat leharapjam. De nem harapom le! gondolám, Legyen orrok és szagolják, Ha rothadok, s fúladjanak meg. Hahaha! És hol temettek el? Afrikában. Az volt szerencsém, Mert egy hiéna kiása siromból. Ez az állat volt egyetlen jóltevőm. Ezt is megcsaltam. Ő combom akarta megenni: Én szívemet adtam oda, S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle. Hahaha! De hiába, csak így jár, Ki emberrel tesz jót. Mi az ember? Mondják: virágnak gyökere, Amely fönn a mennyben virúl. De ez nem igaz. Virág az ember, melynek gyökere Ott lenn van a pokolban. Egy bölcs tanított engemet erre, Ki nagy bolond volt, mert éhenhala. Mért nem lopott? mért nem rabolt? Hahaha! De mit kacagok, mint a bolond? Hisz sírnom kellene. Siratni, hogy oly gonosz a világ. Az isten is felhőszemével Gyakran siratja, hogy megalkotá. De mit használ az ég könyűje is? A földre hull, a ronda földre, Hol az emberek lábbal tiporják, S mi lesz belőle, Az ég könnyéből?... sár. Hahaha! Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona, Érdempénz melleden a nap, S ruhád, rongyos ruhád a felhő. Hm, így eresztik el a vén katonát, A hosszu szolgálat jutalma Egy érdempénz és rongyos öltözet. Hahaha! S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven, Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty? Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt! Az asszony vonzza magához a férfiakat, Mint a folyókat a tenger; Miért? hogy elnyelhesse. Szép állat az asszonyi állat, Szép és veszedelmes; Arany pohárban méregital. Én ittalak, oh szerelem! Egy harmatcseppnyi belőled édesebb, Mint egy mézzé vált tenger; De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb, Mint egy méreggé vált tenger. Láttátok-e már a tengert, Midőn a fergeteg szánt rajta És vet beléje halálmagot? Láttátok a fergeteget, E barna parasztot, Kezében villámösztökével? Hahaha! Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról. Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell. Még várok holnapig; Ha holnap sem lesz a végitélet: Beások a föld közepéig, Lőport viszek le És a világot a Levegőbe röpítem... hahaha!   Szalkszentmárton, 1846. január Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Európa csendes, ujra csendes, Elzúgtak forradalmai... Szégyen reá! lecsendesűlt és Szabadságát nem vívta ki.   Magára hagyták, egy magára A gyáva népek a magyart; Lánc csörg minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard.   De hát kétségbe kell-e esnünk, Hát búsuljunk-e e miatt? Ellenkezőleg, oh hon, inkább Ez légyen, ami lelket ad.   Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén.   Ha a mi fényünk nem lobogna A véghetetlen éjen át, Azt gondolhatnák fönn az égben, Hogy elenyészett a világ.   Tekints reánk, tekints, szabadság, Ismerd meg mostan népedet: Midőn más könnyet sem mer adni, Mi vérrel áldozunk neked.   Vagy kell-e még több, hogy áldásod Nem érdemetlen szálljon ránk? E hűtlen korban mi utósó Egyetlen híveid valánk!  Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére.   A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába'.   Síma tükrén a piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése.   Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt terítve, s tartott a mezőnek, Melyen a levágott sarju-rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek.   Túl a réten néma méltóságban Magas erdő: benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére.   Másfelől, a Tisza tulsó partján, Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán, Köztök egy csak a nyilás, azon át Látni távol kis falucska tornyát.   Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhők usztak át az égen. Legmesszebbről rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek.   Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be, Nagy távolban a malom zugása Csak olyan volt, mint szunyog dongása.   Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját mig telemerítette, Rám nézett át; aztán ment sietve.   Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül.   Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. -   Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzseláng mellettünk.   Többek között szóltam én hozzájok: "Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója."   Pár nap mulva fél szendergésemből Félrevert harang zugása vert föl. Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték.   Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices