
„Legyen a főzés egyszerű, az ételek pedig finomak és egészségesek!” - ezzel az óhajjal valószínűleg nagyon sokan egyetértenek. Szaluter Edit, aki az idézet mondatot leírta, ráadásul ragaszkodik a hagyományokhoz. Ez azt is jelenti számára, hogy nem feltétlenül kell a távoli országok ízvilágát utánozni, vagy pontosabban az a jó, ha mindenki megtalálja a gasztronómiában azt, amiben otthon érzi magát. A Kertkonyha weboldal magálmodója, az ottani ételek, leírások és fotók kitalálója és elkészítője mindezek ellenére szakított egyfajta hagyománnyal. Ami azt jelenti - egy régebbről ismert kifejezéssel élve-, hogy jó ideje már kizárólag böjtösen süt-főz. Igyekszik mindehhez hétköznapi, bárki számára elérhető alapanyagokat használni – és úgy tűnik, ebben az idő a segítségére van. Tapasztalatait nemcsak az interneten osztja meg, hanem a hosszú évek gyakorlatával felvértezve képzéseket is tart. Sokan kezdik az újesztendőt fogadalmakkal: én megígérhetem, hogy ami eddig jó volt az Édesanyám főztjében, az nem változik, viszont hozunk újdonságokat is. Mostani vendégünk esetében a konyhában bekövetkezetett változás, megújulás, valójában egy másik életmódot is jelentett – ahogy emlékszik: megnyugodott ugyanakkor érzékenyebb és elfogadóbb lett.
Szerkesztő: Nagy György András
Jan 9, 2022
25 min

Reprezentációs ajándékkiadványnak indult, de jóval több lett belőle. Főpásztorok, papok, világi hívek mutatják be és meg: mit tudnak a konyhában. Az Így főznek a magyar katolikusok című kötet előszavában Veres András püspök emlékeztet rá, hogy a testnek – vagyis a Szentlélek templomának – a táplálása erkölcsi kötelesség, ám az bizonyos többlet eredményezi, hogy az egyház közössége az áldozati oltár és a fehér asztal körül egyaránt épül és erősödik. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke természetesen maga is fakanalat ragad, a könyvben szabolcsi töltött káposztát készít.
Kép: A püspök és a töltött káposzta
További szeretetteljes ünnep- és hétköznapokat, mindenkor jó étvágyat és lélekfrissítő Újévet kíván az Édesanyám főztje teljes stábja!
Szerkesztő: Nagy György András
Dec 26, 2021
27 min

Egy megvalósult álom a váci Lujza és Korianderrel létrejött cukrászat a Ribizli Édesműhely: benne van a nagyi konyhája, a kamasz lelkesedése, a felnőtt határozottsága. A cukrászműhely vezetőjével Lelkes Henriettel beszélgettünk.
Szerkesztő: Pál Amanda
Dec 19, 2021
31 min

Milyen lenne az én éttermem? Családias! Hangulatos! Szezonális étlappal, különleges menüvel. Sok friss alapanyaggal a helyi termelőktől. tulajdonképpen ezt a pár mondatot akár én is a magaménak vallhatnám, de nem teszem, már csak azért sem , mert nem tőlem származik. A szerző egy hölgy írd és mond Rozmeringes Ibolya néven gasztrobloggerkedik, vagyis ír internetes főzési-sütési naplót. Tényleges családneve egyébként Stojanovic, de nem pusztán ezért kedveli a hagyományos és magyaros fogásokon túl a máshonnan származó különlegességeket is. Természetesen Advent harmadik vasárnapján már a karácsonyi asztalhoz is adunk ötleteket – érdemes az összeállítást visszahallgatni honlapunkról!
Szerkesztő: Nagy György András
Dec 12, 2021
25 min

Krulik Zoltán zenész, zeneszerző, író, a Makám együttes alapítója és vezetője bizony tud főzni, ha kell, és nagy szeretettel főz együttesének minden karácsonykor. Elmondja azt is, hogy mit, sőt a receptet is elárulja. Valamint felidézzük egy csodálatos nagymama emlékét, és előkerül a tarsolyból néhány hajmeresztő családi epizód is a vérgőzös kommunizmus évtizedeiből, végül a jelen csodálatos, nagy családi karácsonyairól beszélgetünk.
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Dec 5, 2021
28 min

Birslekvár naranccsal, vagy zabpelyhes rántott hús, no meg természetesen húsleves és pörkölt számos variációban. Néha becsúszik egy kis abált szalonna, merthogy az otthonkészültben gyakorlatilag nincs tartósítószer, szemben a boltival. Ágostonné Szőcs Annának bőven volt visszajelzése: a 7 gyermeke és persze a férje. De lelkészfeleségként gyülekezeti alkalmakra is készített ételt. Évtizedeken át mindennap főzött. Blogja – amely a nyugdíjazás óta a Parókia konyháján túl címet visel - tudatosan enged betekintést a hétköznapokba, amelyeknek szerves része a vallás is.
Szerkesztő: Nagy György András
Nov 28, 2021
27 min

Finom, egészséges és praktikusan elkészíthetőek a fermentált vagyis erjesztett élelmiszerek. A szervezetünkben található jótékony mikroorganizmusok táplálásáról, megőrzéséről, a fermentálás művészetéről és az erjesztett ételek gasztronómiai élményéről is beszélgettünk Király Ágnessel, a FerMentor Műhely tulajdonosával.
Szerkesztő: Pál Amanda
Nov 21, 2021
28 min

Kék kötényben éppen habot ver az édesanyja receptje alapján készülő Hóvirág tortához. A bizonyos szempontból szokatlan kép a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkáráról egy különleges kötetben jelent meg. Az Így főznek a magyar katolikusok című könyvben az esztendő minden egyes hetére találni egy-egy ételt –és olyanok mutatják meg konyhai tudásukat, akiket egyébként más oldalukról lehet ismerni. Tóth Tamásról, aki egyháztörténész is, például az is kiderül, hogy a lazacot olívaolaj és vaj keverékében szokta sütni, kevés fűszerrel, mert úgy megmarad a halhús eredeti zamata.
Szerkesztő: Nagy György András
Nov 14, 2021
27 min

Mi van a vadászok süteményében? Hogyan kerülnek a tápiószecsői cukrászda süteményei a világhírű Orient Expresszre?
Tápiószecsőn van a központja annak a családi cukrászda-hálózatnak, amely az utóbbi években egyre-másra halmozza a szakmai és közönségsikereket. Ország tortája, cukormentes ország tortája, a vadászati világkiállítás tortája és az Orient Expressz süteményei – hogy csak néhányat említsünk. Hogyan indult a hely, és hogyan indult a mester? Ipacs Balászné Rózsa tulajdonos, és Füredi Krisztián vezető cukrászmester vendégei voltunk a tápiószecsői Hisztériában.
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Nov 7, 2021
30 min
Load more

