Varga György több mint két évtizede dolgozik fotósként, édesapja hatására. A szakmával, hivatással mélyebben a Kanizsa Fotóklubban ismerkedett meg, végül – néhány „civil” foglalkozás után – a Magyar Távirati Iroda következett. Az első jelentősebb munkája az emlékezetes, Nagykanizsa melletti tragikus buszbaleset volt: képei bejárták a magyar sajtót.

A fotóriportert hivatása során az extrém helyzetek s képek vonzzák, szögezte le Varga György. Ő például egy templomfelújításnál azt szereti, ha kötéllel kibiztosítva, az ipari alpinistával együtt a magasba emelkedhet, és onnan készítheti el a fotóit. Olyan helyzet is akadt az elmúlt években, amikor a balatoni vízi mentők munkáját a hullámok közül, egy fuldokló szemszögéből mutatta be.

Varga György az élményei között őriz számos „találkozást”, például Kossuth-díjas művészekkel, tudósokkal, vagy éppen a XX. század egyik kiemelkedő európai humanistájával, Fejtő Ferenccel, majd később Kassai Lajos lovasíjásszal.

„A nem, a nem tudom és a lehetetlen nem létezik”, foglalta össze ars poeticáját a fotóriporter, s ez nemcsak a hivatására, hanem a sportra is igaz. Előbb vívott, bokszolt, cselgáncsozott s kungfuzott, majd a katonaság után rátalált a ju jitsura, később barátaival, ismerőseivel harcművészeti klubot alapított, s ennek folytatásaként hat esztendeje a kanizsai Zsigmondy-iskolában rendészhallgatóknak tanít önvédelmet – ettől a tanévtől már főállásban, s gyakran maga is részese a gyakorlásoknak.