A legújabb adásban egy boldog és elégedett emberrel beszélgettem. Ritka manapság az ilyen. Pedig biztos vagyok benne, hogy Halázs-Herédi Rebeka élete se felhőtlenül boldog minden egyes pillanatban és abban is, hogy tudtam volna feltenni neki olyan kérdéseket, amik alapján kiderülhetne, hogy ő sem elégedett azért mindennel száz százalékig.

De egyáltalán nem ez volt a célom.

Pont ez volt a célom: megragadni ezt az állapotot. Ezeket a pillanatokat. Megállni. Visszatekinteni. "Megteremtettem magamnak azt, amiben szerettem volna élni" - mondta Rebeka, aki párjával és ikerlányaikkal a budai lakásukból egy alföldi, pár száz főt számláló kis faluban található házba költöztek, és lett néhány kutya és macska után több mint száz állatuk. "... én a budai lakásomból azt mondtam, hogy figyelj, az alföldön disznószart akarok lapátolni" - mesélte Rebeka "és ezért nem kellett butának éreznem magam a párom előtt".

Rebekáék nem csak álmodtak. Cselekedtek és megvalósították az álmukat. Együtt.

Hogy mi lett a krupiéként dolgozó lányból? Hogy jutott el idáig? Miért? És milyen terveik vannak a közeljövőben? Erről mesélt Rebeka az Ez igen! podcast vendégeként!