Jób 5.6-21.

Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész, hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak. De én az Istenhez fordulnék, Istenre bíznám az ügyemet, aki hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul. Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre. Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége. A ravaszkodók terveit meghiúsítja, nem alkot kezük maradandót. Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, és a cselszövők terve meghiúsul. Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel. Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt. Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul. Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem. Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől. Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.